Felhívás:

A Kaptár program az elmúlt hetekben megalapozta egy átfogó magyar és nemzetközi bolthálózat sikeres létrejöttét régi- és új partnereinek illesztésével a programba. 2024 ezáltal már lehetőséget biztosan a résztvevőknek, hogy egy régi minta alapján a befektetői minta 1984-ben bekövetkezett forradalmi változásához hasonló mértékű gazdasági re-evolúciót érjenek el a Közgazdaságban.

Ez a felhívás azok számára kerül megosztásra, akiket a kezdeményezők, a Kaptár program megálmodói hívnak meg, illetve akiknek a program során bizalmat szavaztak.

1000006601.jpg

“Az Út egyenes!”

Részvételi paraméterek:

A Kaptár program három döntési szinten hozott rendszerrel dolgozik:

Vezetőség

Képviselő Testület

Tagság

Az egyenes út:

Ez a felhívás azoknak szól, akik a kezdetben lehetőséget kapnak a Vezetőségi tagságra. Természetesen anyagi hozzájárulásuk mentén a betöltött szerep felelősségével járó képzési folyamaton való részvételt tagságukkal vállalják. Az induló csomag egy ritka lehetőséget biztosít a meghívottak számára, amelyben a kezdetektől fogva biztosított a jogosultságuk.

Az induló csomag kétféle limitált képzési- és pénzügyi ajánlatot tartalmaz.

Start - Hive 1